Erzsi+Józsi fesztiválon jártam…
Publikálva: 2009-10-27
Reggel korai ébredés, kávé és egy gyors döntés, hogy kimegyek a Rákóczi úti utcafesztiválra. Itt lakom a szomszédos utcában, hirdették a környéken, a rádióban, megnézem. A Blaha Lujza téren kezdem a programot. Megállok, beszélgetek az árusokkal, van, aki nagy forgalmat bonyolít le, van, aki csak beszélget a szomszédjával, de mindegyikük lelkes és itt van a téren, eljöttek, hogy közösen kínálják a portékáikat. Kérdezem, azt mondják eddig nemigen váltottak egymással szót, hiába árulnak a Rákóczin a szomszédos helyiségben.
Nagy a nyüzsgés, a járókelők megállnak, nézelődnek. Nézik, hogy mi történik itt. Mi ez a nyüzsgés, mi ez a hangzavar a borús idő ellenére? A töki pompos irányából sült lángos illata terjed, az utcazenészek kellemes háttérzenét szolgáltatnak, sokan csoportosulnak a kréta-körrel kijelölt „színpad” körül. Az utcazenész versenyt ki más nyerné, mint Leslie Mcklasky gitár virtuóz.., ezt már akkor tudtam, amikor először meghallottam őt játszani a Deák téri aluljáróban.
A randevú-padon egy fiatal pár foglal helyet, elhelyezkedtek a városi térben és már kattan is a vaku, készül a kép, Erzsi és Józsi itt és most találkoznak…
A város-játékok körül nagy a csoportosulás. Sokan elsőre nem is értik a feladatot. Olyan is akad, aki mégis, majd meghatódik az új lehetőségtől és játszik a várossal, a városban. Kitölti a kérdőívet, jelöl a térképen és írja a lebegő lufira, hogy milyennek képzeli a jövő Rákóczi útját.
A kisfiú rángatja a mama szoknyáját, hogy vissza akar jönni a délutáni közös lufi felengedésre, amikor az ő üzente is felszáll az ezer darab színes léggömbbel együtt a városi légtérbe. A mama megígéri és továbbsietnek. Inspirál ez a lelkesedés, így úgy döntök, hogy én is visszajövök megnézni a nagy léggömb-reptetést.
Elindulok az Astoria irányába. A Rókus kápolnában kamarazene szól, a templom történetéről Szabó Zsuzsa mesél.
A Fókusz könyváruház egy a számos könyves boltból az utcán, de a legaktívabb mindközül. Mese délelőttel és irodalmi dedikálással várják a fesztivál látogatóit.
A Costa Coffe dugig van. A vezetője, Molnár Attila, majd Saly Noémi „ kávéház-történész” a Rákóczi út és Pest kávéházi múltját eleveníti fel. Nem túlzás leírnom, hogy csillognak a szemek és mindenki csüng az előadó szavain. Mesedélután a kávéról egy finom meleg cappucino mellett, a pörkölten illatos melegben. Sokan vagyunk, a kezünk a langyos kávés csésze oldalán, kint kabátban, sapkában járnak a rohanó emberek.
Úgy döntök, hogy még megnézem, mi történik a Treffortban. Közben elhaladok két szürke bérház mellett, mindkettőn nagybetűs színes kiírás. Az egyiken a mi házunk a Bástya ház, a másikon a Mátyás ház felirat. Vajon kik adták ezeket a neveket? Gyanítom, hogy a helyi lakók tartottak ház keresztelőtJ Személyes, kedves ötletnek tartom, lehet, hogy a mi utcánkban is lehetne hasonlót…
Belépek az ELTE Treffort kapun. A Rákóczi Street art kiállítást átfutom, én is szavazok, nekem „A lényeg az ember” alkotás tetszik a legjobban, így mellé biggyesztek egy színes cetlit. Kevés már a hely, sokan szavaztak, gyűlnek a színes voksok a szavazó táblán.
Belépek a nyüzsgő terembe. Az egyik sarokban gyerekek nagy buzgalommal Erzsi és Józsi bábokat farikcsálnak, a másik oldalon a helyi lakók kínálják használt, saját kezűleg készített portékáikat a bolhapiacon. Adok-veszek, megy az alkudozás, közben egy utcazenész hegedül bele a zsivajba.
Az egyik kis asztal körül nagy a csoportosulás. Nehezen, de odaverekszem magam. Osztanak valamit?? Mi ez a tülekedés, kérem szépen!!? Majdnem ráhibáztam, gusztusos sütik sorakoznak az asztal teljes hosszában. Utolsó erőmmel kimenekítek egy Rákóczi túróst, ami gyorsan a számban landol. A Bástya bisztró sütije a nyerő, ezt konstatálom és továbbállok, hogy utánajárjak, hogy mit is rejt az Irka-Firka party sarok. A válasz nem marad el: Sok-sok lázasan rajzoló felnőttet és gyereket. Lelkesen pingál, színez, magyaráz mindenki, az egészből, csak annyit látok, hogy egyre több a színes rajz a falon, gyűlik a sok-sok ötlet a Rákóczi út „megfiatalítására”.
Ó, ha én lennék a Rákóczi út…J
Lent a pinceklubban már tartanak a koncertek. Tele van fiatallal, nagy a nyüzsgés, üldögélnek, beszélgetnek, hallgatják a Kényes Foltokat és a további fellépőket… Úgy látom, egyhamar nem megy senki haza, oldott, fecsegős a légkör. Azt mondják a délelőtti a „Rákóczi út öröksége” vetítéseket, inkább az idősebb korosztály látogatta, a koncerteken, irka-firka partin inkább a diákokat látok.
Még vissza kell érnem, a Blahára a Lufi röptetésre, látnom kell, hogy tényleg elindulnak útjukra a lufi üzenetek.
Közben megállok egy üres kirakat előtt, amit furcsa fekete nejlon borít, csak néhány furcsa lyuk tátong a fekete fólián. Benézek a lyukon, ahol legnagyobb döbbenetemre táncosokat látok ugrálni a fekete fal mögött. Sok kíváncsi követőm akad, akik sorban állnak, hogy ők is bekukkantsanak az újjáéledt kirakati világba. Szívesebben nézem ezt az előadást, mint a Rákóczin sorban álló, lehangoló üres kirakatokat.
Azért egy idő után tovább állok, mert percek vannak hátra a héliumos lufi üzenetek felengedéséig. Futok a Blaháig, már hallom a tömeg visszaszámolását…tíz, kilenc…
Szállnak a léggömbök és száll az én üzentem is az éterben…megsúgom mit kívántam…ha valóra válik, akkor tavasszal megint itt leszek a Rákóczin egy másik köztéri akción..
További híreink
