Az „Erzsi és Józsi” – Városrészek találkozása Utcafesztivál a Rákóczi úton
Publikálva: 2009-09-29
2009. október 17 (10:00-16:00)
A Rákóczi út, amely két kerület, Erzsébetváros és Józsefváros határán helyezkedik el, Budapest egyik nagy hagyományokkal rendelkező főutcája, az elmúlt két évtizedben azonban folyamatosan átalakuló, megszűnő szolgáltatásokkal, csökkenő presztízzsel. A forgalmas, szennyezett levegőjű, autókkal túlzsúfolt útszakasz egyre kevesebb vonzerőt jelent a gyalogos városlakók számára, kihasználatlan közösségi terei és egy-egy értékes fejlesztés ellenére is szegényes szolgáltatásai miatt érzékelhetően hanyatlik.
Célunk, hogy a már sokszor bizonyított közösségi városfejlesztés módszerét használva, a városhasználók bevonásával, szórakoztató formában állítsuk meg a hanyatlást. A Tematikus utcák Program keretében szeptemberben az újbudai Bartók Béla úton kezdtünk munkába, most Pesten folytatjuk.
Válogatás tervezett programjainkból:
• Vezetett séták a Rákóczi úton a Budapesti Városvédő Egyesület és a Beyond Budapest szervezésében
• Bike&Roll túra-kocsma és rocktörténet
• városjátékok (felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt)-SM, Commerce sátor
• A Rákóczi úti kiskereskedők egy része kijön árulni a Blaha Lujza téri sátrakba, egy része kedvezményt ad aznapra (egységes logó az üzleten és street art jelzés az aszfalton
• utcazenészek, fellépő performanszosok
• Tünet Együttes Társulat 2 órás interaktív utcai performansz előadása ( Kint is vagyok, bent is vagyok..)
• „Szövetség 39 művész csoport” érdekes köztéri interaktív szobra
• Közösségi növény ültetés a Főkert bevonásával a helyszínen-közösségi bevonás?
• Kiállítás a SMArt You street art pályázat nyertes munkáiból
• divatbemutató
• koncertek
• Laterna Magica vetítés (A Rákóczi úti színháztörténet)
• Rákóczi túrós-sütő verseny
• Saly Noémi kávétörténeti előadása
• könyvbemutató, dedikálás
• Manó mese-délelőtt, játszóház, négykerekű meseváros
• kézműves asztalok
Részletes program letöltése
További híreink





















