Tematikus utcák- bevezető

Ez év tavaszán beindítottuk a főváros több helyszínén a Tematikus utcák programot. A program Budapest „Főutcáinak”, tematikus köztereinek társadalmi-gazdasági alapú újjáélesztését célozza meg. A program a Studio Metropolitana, az Ecorys, a Reevolutio, a BVK (Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ) és a BTH (Budapesti Turisztikai Hivatal) partnerségi együttműködésének keretein belül zajlik. A partner szervezetek különböző minta projekt helyszíneken valósítják meg a kitűzött célokat. A Studio Metropolitana a Rákóczi út Astoria és Blaha Lujza tér közötti szakaszát jelölte ki programozási területnek. A Rákóczi út egyike a főváros azon főtengelyeinek, amely nem is olyan rég még a fő korzózási, vásárlási helyszínek közé tartozott, de mára a közúti forgalom teljes mértékben átvette az uralmat.

A munkafolyamat kezdeti lépésenként a főbb helyi tulajdonosokkal, érdekeltekkel szervezünk egy kerekasztal-beszélgetést. A megbeszélés célja, hogy már a folyamat kezdeti fázisában megismerjük a helyi érdekeltek elképzeléseit, ötleteit az útszakasz jövőjével kapcsolatban, így ezen elvek már a tervezési folyamatba beépülésre kerülhetnek. Ezzel egy időben az útszakasz térhasználati vizsgálatai zajlanak le és ezt követi majd a helyi közösség felé irányuló különböző fórumok, közös tervezési események, melyek révén minél több információt tudunk majd tőlük begyűjteni a számukra fontosnak tartott értékek, elképzeléseik terén.
Ahogy az eszköztáron is jól látszik a Tematikus utcák projekt esetében is a közösségi tervezés alapelveit alkalmazzuk, hogy a későbbiekben egy olyan útszakasz átalakítására tehessünk javaslatot, amely a helyi tulajdonosok, értelekeltek és lakosok, valamint a térhasználók igényeit egyaránt tükrözik, és ezáltal a későbbiekben ki tud alakulni egyfajta identitás, kötődés az útszakaszhoz és az nem maradna gazdátlanul.